Könyvbemutató és workshop az Óbudai Egyetemen – A tanulás támogatásának új dimenziói
2025. október 29-én az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán került megrendezésre a „Környezetpedagógia – gyermeknevelés – nyelvtanulás – digitális kultúra szerepe és didaktikai megoldásai a tanulás támogatásában” című könyvbemutató és szakmai workshop. A rendezvény a Magyar Pedagógiai Társaság Didaktikai Szakosztálya és az MTA PTB Andragógiai és Didaktikai Albizottsága közös szervezésében valósult meg, egyben bizottsági ülésként is szolgált.
A program célja a tanítás-tanulás folyamatának aktuális didaktikai és technológiai kérdéseinek megvitatása, valamint új szemléletek és innovatív megoldások bemutatása volt. A résztvevők nyitott párbeszédek és szerzői könyvbemutatók révén ismerkedhettek meg a legfrissebb szakmai gondolatokkal. A programot Prof. Dr. habil Szabolcsi Róbert dékán nyitotta meg köszöntötte a résztvevőket, amelyet egy rövid nyitóbeszéddel folytatott Prof. Dr. Molnár György intézeti tanszékvezető.
A rendezvény kiemelt előadásai és könyvbemutatói:
- Prof. Dr. Lükő István: A remény pedagógiája – Környezetpedagógia, komplexitás és szemléletváltás a fenntarthatóságra nevelésben. Az előadás a környezeti nevelés új irányait és a fenntarthatóság pedagógiai aspektusait mutatta be.
- Dr. Makara György: Szimu – Gyermeki kíváncsisággal a világról és A kvantum nyelvtanulás felfedezése (QLL – Quantum Language Learning). A szerző a játékos tanulás és a nyelvtanulás innovatív módszereit ismertette.
- Prof. Dr. Molnár György: Pedagógia, innováció, technológia, digitális kultúra – a digitalizáció új irányai. Az előadás a digitális kompetenciák fejlesztésének és a kreatív alkalmazások szerepének jelentőségét hangsúlyozta.


