Szakmai fórum a tanárképzés új modelljeiről és az oktatás jövőjéről
Szakmai Workshop a tanárképzés új modelljeiről és az oktatás jövőjéről az Óbudai Egyetemen
Az
Óbudai Egyetem, ezen belül a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Trefort Ágoston
Mérnökpedagógia Központja közreműködésével adott helyet 2025. január végén a „Tanárképzés
új modelljei és az oktatás jövője”
című workshop számára.
A
rendezvény a Tavaszmező utcai telephelyen került megrendezésre az A. épületi
díszteremben. A rendezvényre több, mint 100 fő regisztrált látogatott el az
érintett szakmai körökből. A téma aktualitása miatt az esemény rendkívül nagy
érdeklődésre adott okot.

A
Magyar Rektori Konferencia a Tanárképzők Szövetsége és az Óbudai Egyetem közös
rendezvényén arra tett kísérletet, hogy megismerjük és párbeszédet segítségével
megértsük az új tanárképzési modelleket, valamint lehetőséget biztosítsunk a
szakmai együttműködés megalapozása is.
A workshopot Prof. Dr. Molnár György a Trefort Ágoston Mérnökpedagógia Központ Vezetője nyitotta meg a MRKB Pedagógusképzési Bizottság elnökével, Dr Gloviczki Zoltánnal, valamint Dr. Lénárd Sándorral, a Tanárképzők Szövetségének elnökével. Prof. Dr. Molnár György nyitóbeszédében kihangsúlyozta többek között a tanárképzés növekvő fontosságát, jövőbeli irányvonalait, és az együttműködési lehetőségeket az érintett partnerekkel. A rendezvényen az Oktatási hivatal is képviseltette magát.
A rendezvény első részében a Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának képviselői mutatták az új tanárképzési modelleket. Dr. Veszelszki Ágnes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Kar dékánja az NKE Nemeskürty István Tanárképző Karának képzési koncepciójáról, Pajtókné Dr. Tari Ilona, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora pedig „A pedagógusképzés gyakorlatorientált és értékközpontú megújítása az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen” témában tartott szakmai előadást.
Ezt
követően a közönség kérdésire és hozzászólására került sor.
A szünet után egy kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatók segítségével kerestük a választ arra, hogy mi az iskola és a tanárképzés jövője ebben az új, megváltozott rendszerben. A kerekasztal beszélgetést Prof. Dr. Molnár György moderálta, a beszélgetés résztvevője volt: Dr. Lannert Judit, Dr. Gloviczki Zoltán, Dr. Mészáros György.